TÖRTÉNETEM

Szenvedélyesen szeretem az életet, az embereket, a világot, ami körül vesz bennünket. Olykor azonban vannak időszakok, amikor mégis megfakulnak a színek körülöttem, eltompulnak a pozitív érzések, és olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék, ami hol a magasba röpít, hol a mélypontig száguld velem.

Ismerős az érzés?

Vajon ilyen az élet?

Így kell ennek lennie?

Velem van baj?

Filozofikus alkat vagyok, így kamaszkorom óta foglalkoztatnak ezek, és ehhez hasonló kérdések. Talán éppen ezért kezdetben pszichológusnak készültem, majd a művészetek felé vettem az irányt, hogy aztán nyelveket tanulva közgazdász legyen belőlem. A sorsom pikantériája, hogy közel 30 év elteltével ismét az érzelmek tengerén evezve kötöttem ki a psziché és a lelki bugyrok világában mentálhigiénés szakemberként és immár pszichológusként, egészségpszichológusként. Ez az óriáskanyar jól mutatja azokat az íveket, vargabetűket, amelyeket önismereti utamon az elmúlt évtizedekben bejártam, ezáltal gazdagodva személyiségfejlődésemben. Számos módszer, technika, eszköz vértezett fel utam során, hogy a válaszokat megleljem.

Hogy megleltem-e? Nos, inkább úgy fogalmaznék, hogy azt a kulcsot találtam meg önmagamhoz és a mindenség teremtőjéhez, mely révén a válaszok is megérkeznek, amikor épp szükségem van rá, és másoknak is tudok segíteni ebben.

Amikor a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakán az egyik szemináriumon arról beszélgettünk, hogy ki milyen identitással, önazonossággal rendelkezik, rájöttem, hogy nem is könnyű ezt meghatározni.

Ki vagyok én? Mi vagyok én? Minek tartom magam? Mi a hivatásom?

Egy olyan közgazdász, akit a közgazdaságtanban is a társadalom, az ember működése, az élet milyensége, a kreativitás, az alkotás, a mozgás öröme, a mások segítése és gyógyítása, illetve a társadalmi jelenségek érdekelnek.

Egy olyan egészségpszichológus, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember, aki hosszú évek óta az önfejlesztésbe, az önismeretbe és mások boldogulásának szentelve a figyelmét teszi a dolgát, hogy egy szebb világban éljünk.

30 évvel ezelőtt végeztem el az Agykontroll tanfolyamot, amivel tulajdonképpen a nagybetűs életem kezdődött. Ez lehetőséget teremtett számomra arra, hogy elkezdjek hinni abban, hogy többre vagyok képes az agyam kihasználásával, mint amiről álmodni mertem volna. Megtörtént egyfajta nyitás a transzcendens, a nálunknál nagyobb erő felé. Ezt akkor nem Istenhitnek mondtam, noha az tini korom óta rendíthetetlen volt akkor is, ha nem feltétlen vallásos keretek között éltem meg. Felnőtt megtérőként azonban a keresztény identitás és Jézus tanításainak a követése is az életem részévé vált, továbbra is megőrizve nyitottságomat más vallások és összefüggések megértésére.

Néhány év girbe-gurba kanyargós ösvény mentén élve az életem 26 évesen férjhez mentem, majd viszonylag rövid időn belül elváltam. Elmondhatom, hogy önismereti utam során az egyik legjelentősebb mérföldkövet ez az esemény jelentette, hisz szerettem volna megérteni a történéseket és saját magam működését. Fájdalmas és örömteli, de sokkal inkább rendkívül intenzív időszak következett, míg aztán 30 évesen ráleltem az igazi nagy szerelemre: a kubai salsára.

Mintha a vérpezsdítő ritmusokkal önmagamra leltem volna rá. Mintha összeálltak volna az apró mozaik kockák, és kitisztult volna egy kép. Nem sokkal később saját tánciskolánk lett társaimmal. Megtaláltam az élet értelmét, és benne azt az énemet, akinek a létezéséről is megfeledkeztem már. Azt a kreatív lényt, aki alkot, rajzol, tervez, varr... plakátokat, fellépő ruhákat, miközben önfeledten táncol, és táncol, és az örömét, a szeretetét átragasztja másokra is. Én így éltem meg önmagam. Csodálatos, szenvedélyes, érzelmi viharoktól sem mentes időszak volt... miközben a tánc maga vált egy fantasztikus önismereti eszközzé a "kezemben" a nőiesség, a férfiasság, és egyáltalán az önkifejezés egy különleges eszközévé.

Mindeközben egy szép napon azon kaptam magam, hogy csupa spirituális emberke vesz körül, akik energiákról beszélnek, és egy minket körülvevő láthatatlan világról. Megértettem, hogy dolgom van ezzel, és mintha egy belső hang az igazságot rezegtette volna odabent, még ha nem is tudtam mi az igazság. Megértettem azt is, hogy az önismeret pusztán a tudományos pszichológiára alapozva spiritualitás nélkül egy idő után korlátozóvá válik, és elakadást okoz. Akkor tudok teljes képet kapni önmagamról, ha spirituális lényként tekintek önmagamra és embertársaimra, akik kapcsolatban állunk a világmindenséggel, túlmutatva ezen az öt érzékszervünkkel érzékelhető fizikai síkon.

Egy fantasztikus tanítót kaptam egy fiatal lány személyében, aki kézen fogott, és úgy vezetett be egy addig számomra ismeretlen világba.

Majd jöttek az újabb és újabb tanítók, akiknek nagyon sokat köszönhetek azáltal, hogy az életem részeivé váltak. Miközben a legnagyobb tanítóim a tanítványaim voltak, akiknek különösen hálás vagyok, hisz oly sok mindenre megtanítottak.

A fejlődés azonban olyan, mint egy gyorsvonat, száguld sebesen, ha kellőképpen nyitottak és fogékonyak vagyunk, így jöttek a következő lépcsőfokok...

Egyiptomi, hindu és buddhista tanítások, reiki, majd elköteleződés a prananadi mellett, amiben 6-os fokozatú mesterré váltam. Végig jártam kétszer is a spanyolországi El Camino zarándokutat. Faltam az Anasztázia könyveket. Mindeközben megérintett a keresztény világ és Jézus tanításai, és Pál Feri lelki vezetésének köszönhetően helyre került bennem katolikus mivoltom is. Újra férjhez mentem, majd mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakember lettem egy újabb diploma megszerzésével. Férjemmel 2011. januárjában ismerkedtem meg egy pszichodráma kurzus során. A pszichodráma, mint technika, mélyítette el bennem az érzelmeken keresztül történő belső munkát. A tudatosság, az önreflexiók, a szembe jövő tükrök és az újabb technikák csak fokozták a bennem zajló folyamatokat a hol felfelé, hol lefelé száguldozó hullámvasutamon.

Majd egyszer csak dejavu érzés fogott el, az a bizonyos mozaikkockás, amikor ismét összeáll életem képe, képlete. Megismerkedtem egy olyan energetikai módszerrel, ami minden eddigi tanítást, megértést és ismeretet egybe foglal, és az eddigi önazonossági "válságomból" felemelve összerakja lényemet. ThetaHealing konzulens lettem. Ez azonban sokkal több volt, mint egy újabb papír a paksamétámban. Az igazán lényeges, hogy olyan képességekre, készségekre leltem rá nap, mint nap, olyan ajtók nyíltak meg, amelyek addig ismeretlenek voltak számomra, vagy épp gondosan zárva tartottam őket akaratlanul is önmagam előtt. A mindenség Teremtőjével, a jó Istennel létező aktív, mondhatni monasztikus kapcsolatom vált kézzelfoghatóvá számomra, ami új dimenziók megnyitását hozza magával pillanatról pillanatra. Megerősít kereszténységemben, a Jézussal való kapcsolatomban, spiritualitásomban, az energiák, energiacserék érzékelésében, az intuitív és manifesztációs képességeim fejlődésében, és úgy hiszem, hogy a lehetőségek végtelen tárházának kapujához vezetett...

Persze ez koránt sem jelentette a hullámvasút zuhanós részének a végét, vagy hogy belépek-e ezen a kapun, hisz 2020-ban - néhány év gyermekvállalási kudarc és 3 sikertelen lombik után - petefészekrákot diagnosztizáltak nálam. Volt már közvetett tapasztalatom a rákkal, hisz mindkét szülőm érintett volt. Édesapám már odaátról kísér utamon, de édesanyám igazi túlélő, csodálatos erő és példakép számomra, ma is része evilági életemnek, amiért nem győzök elég hálás lenni. Saját bőrömön megtapasztalni, mit jelent rákosnak lenni, milyen tortúrával jár, hogy esik szét addigi életed és szinte a személyiséged, az addigi önazonosságod, az anyaságról és saját gyermekekről szőtt álmaid... Nem kis trauma. Mégis azt éltem meg, hogy az élettapasztalatom, a megértéseim, az eszközök, amikkel rendelkeztem, fantasztikusan felvérteztek arra, hogy túléljek, hogy éljek, hogy csodás életet teremtsek magamnak a széteső világ és a körülmények ellenére. Ráadásul mindez a Covid közepén kicsúcsosodva. 

Valóban igaz az a mondás, hogy átértékelődik az élet. Más dimenzióba kerülnek dolgok. Más értelmet és jelentőséget adsz történéseknek, kapcsolódásoknak. Másként priorizálsz. Megszületik egy igazi mély belső bölcsesség, ami a halál torkában megérkezik. Egy olyan bölcsesség, ami nem véd meg attól, hogy további drámák, nehézségek és kihívások érjenek az utadon, ám egy másfajta tudatossággal képessé válsz arra, hogy megküzdj, megold, felülemelkedj, elengedj, feltétel nélkül szeress, anélkül, hogy összeroppannál. Van mélység. Igen. Van nehézség, van krízis, van fájdalom, van szenvedés. Ám van lehetőség felvérteződni, tanulni, megfejlődni, új képességeket szerezni, készségekké formálni építő szokások hozadákét... van poszttraumás növekedés... Akárcsak a népmesékben. 

Van újjászületés, vannak lehetőségek és van segítség!

Változás, nyitás, áramlás, határok és keretek között, mégis szabadon... áradok, szeretek, élek!

Változom, hogy magam legyek a változás, amit a világban látni szeretnék.​